Tapsifüles

   Délután Ottó bácsi (Apa kollégája) látogatott meg bennünket. Titkos küldetéséről mit sem sejtettünk. Aztán kiemelt az autójából egy kis állatcsapdát és abban nem volt más, mint egy kisnyuszi. Nagy volt az öröm, főleg a gyerekek részéről, de nem kellett sok idő, mire a kis tapsifüles belopta magát az én szívembe is. Apa nemsokára vissza is engedte volna a vadonba, de én még megpróbáltam anyapótlóként szolgálni a kis teremtés számára. A gyerkőcöknek az volt a legelső ötletük, hogy levelet tépjenek a nyuszinak. Mikor az nem igazán akart enni, inkább bemutatták az összes plüss nyuszijukat neki. Mesét is meséltek, Anni a körömlakkot is megmutatta neki, szegény nyusszancs okosodott egy sort. Felnőttként én már komolyabban vettem a nyuszitartás kérdését, mesékkel nem fog jól lakni szegény állat. Ráleltem egy jó kis oldalra, amely azt ecsetelte, hogyan kell a kis mezei nyuszikkal törődni. Először is le kell mérni, abból megállapítható a kora. Pont tíz deka volt, tehát nem több két hetesnél. Szegény ijedt is volt, de azért bírta a gyerkőcök nyüstölését. Végül kis tejjel megetettük, baja órákkal később sem lett tőle, sőt pisilt is, na meg egy rakás bogyóval is megajándékozott.

Egy kosárban kapott ideiglenes szállást, amelyet egy régi, de puha törölközővel béleltünk ki.

Aztán eljött az este. A gyerekek alvás előtt elbúcsúztak a nyuszitól, én pedig nekiálltam vasalni. Gondoltam, hogy este talán majd beindul a nyúl és így is volt. A konyhában már nyugi volt, oda tettük a kosarát, de hallottam, hogy igencsak mozgolódik. Kiugrott belőle, majd felfedezőútra indult a félhományban. Tovább vasaltam a nappaliban, nézve a tévét közben. Erre látom a nyuszi megbátorodott és felfedezi az egész alsó szintet. Jól megszaglászta a k'nex hullámvasutat, szaladgált, ugrándozott mindefelé.

Végül aztán elérkezett a búcsú ideje és visszaengedtük a szabadba. Fazekas Annát idézve: "ki ki lakjon hazájában, őz nyúl erdőben, ember házban".

Biztosan csalódott lesz az aprónép reggel, de talán így könnyebb volt a búcsú.