Elmentek

   Kicsivel több, mint 3 hét ittlét után, szombaton könnyes búcsút vettünk Hugimtól és Zolitól, akik azóta szerencsésen haza is értek. Nagyon jó volt, hogy itt voltak, nagyon hiányoznak most nekünk, a gyerekek pedig már azt kérdezik, kezdhetnek-e számolni addig, amikor majd legközelebb találkozunk. Nehéz egy ilyen kérdést most megválaszolni. Az ürességérzet sajnos még megvan, idővel könnyebb lesz...

Szívesen és örömmel gondolunk vissza a közös élményekre: 10 mérföldes kenuzásra, majd túrázásra, az itthon töltött napokra, amikor megmutattuk a Conner prérit és kedvenc kis erdőnket a Ritchey Woods-ot. A tiszteletükre három őz is előkerült, pedig a fiam szerint elköltöztek már az erdőből, mivel idén csak 1x láttunk egyet. Egy csodás hetet töltöttünk a Mexikói öbölben, aztán az elmúlt pár nap nem is tudom hová lett. Valahogy gyorsan eltelt.

Örülünk, hogy jöttek. Jó volt velük kimenni Broad Ripple-re billiárdozni egyet. Máskor elmentünk egy helyi sörfőzdébe is, ha már a Heinekennél dolgozik, legalább kicsit piackutasson. Sikerült mindkét estére bébiszittert találni. Egy nappal a hazaút előtt pedig ketten tesók moziztunk egyet. El kell mondjam, még sosem mentem moziba Hugival, ráadásul ő még sosem látott 3 dimenziós mozifilmet. Így aztán nem volt kérdés, hogy A csodálatos Pókembert nézzük meg. (The Amazing Spiderman). A történet maga hasonlít a 2002-es Tobey Maguire által alakított Pókemberéhez, viszont a 3D közrejátszott abban, hogy azt mondjam, a film Szuper volt! Bár, aggódtunk, hogy túléljük-e. Szerencsére azonban nem szúrta ki a felhőkarcoló tetején lévő antenna a szemünket, pókhálóba sem gabalyodtunk, pedig a legvégén úgy tűnt odaragadunk a székünkhöz. Jól szórakoztunk.